Érkezés

Távozás

Vendégek száma

FelnőttGyermek 

Szobák száma

HáromágyasKétágyas

EgyágyasApartman

Hotel bGyógyközpontÉtterem és BárWellness és SzépségHotel

Termálfürdő

BÜKFÜRDŐ MEGÚJULT – MIÉRT MENNE MÁSHOVA?

 

A Büki Gyógyfürdő Zrt. az Új Széchenyi Terv kiemelt projektjeként 2008 és 2011 között három ütemből álló fejlesztési programot valósított meg. A fejlesztéssorozat lezárásaként 2011. július 29-én átadásra került a fürdő új többfukciós épületcsoportja, amelyben egy 150 fő befogadóképességű Szaunavilág, új beltéri étterem (Bistro Verde), gyermekfoglalkoztató, Medical Wellness Centrum kapott helyet, emellett az élményfürdő új pihenőterekkel, pancsolómedencével, valamint beltéri élménycsúszdákkal bővült. Az egyes szolgáltatási egységek közvetlen megközelíthetősége érdekében új bejárat létesült. 

 

furdo2_524.jpg

 

A fejlesztés keretében megvalósult beruházásoknak köszönhetően az élményfürdő tágas pihenőterekkel, ingyenesen igénybe vehető pihenőágyakkal szolgálja a vendégek felhőtlen pihenését, a gyermekek számára új gyermekmedence és egy három elemből álló beltéri élménycsúszda-rendszer épült. Az igazán merészek egész biztosan kedvüket lelik a beltérből induló, és a fürdő falain kívül tekergő élménycsúszdákban, melyekben fény- és színeffektek teszik még különlegesebbé és vidámabbá a száguldást.

A kicsiket a pancsolás után a gyermekjátszó szoba vidám játékai várják.

A szaunázás szerelmesei számára 150 fő együttes befogadására alkalmas komplex Szaunavilág létesült, melyben tepidárium, gőzfürdők, infra- és finn szaunák, aromaszauna és kültéri ördögszauna várja a lazulni és felfrissülni vágyókat. A szaunázás utáni pihenésről a fedett szaunapihenő és a hangulatos szaunakertek gondoskodnak. A kültéri és beltéri hideg vizes merülőmedencéken túl Kneipp-medence, valamint kültéri élménymedence és beltéri jacuzzi teszi tökéletessé a szaunázás élményét.

A vendégek minél komfortosabb kiszolgálása érdekében látványkonyhás beltéri étterem létesült, melyben egyszerre akár 200 fő is hódolhat a kulináris élvezeteknek, és próbálhat ki ízletes, egészséges ételeket.

Új kínálati elemként Medical Wellness Centrum is kialakításra került, melyben kiváló szakorvosok felügyelete mellett végzett wellness-fitness kezelések szolgálják az egészség megőrzését. A relax és egzotikus masszázsokon túl többek között állapotfelmérés, thermo spa kezelések és sókabin járulnak hozzá a vendégek tökéletes kikapcsolódásához.

Az új fejlesztések átadásával a fürdő még inkább vendégbarátabbá vált. Az új bejárat segítségével a vendégek ugyanis egyszerűen kiválaszthatják, melyik fürdőrészt szeretnék igénybe venni. Az egyes szolgáltatási egységek, a Gyógy- és Strandfürdő, az Élményfürdő és a Szaunavilág önállóan is megközelíthetőek, mely lehetővé teszi azt is, hogy csak szaunázzanak, vagy csak strandoljanak, esetleg csak élményfürdőzzenek, a különböző jegyek kombinálásával pedig kedvezményesen juthatnak szélesebb körű szolgáltatásokhoz.

 

Az Élményfürdő és a Szaunavilág vasárnaptól csütörtökig 10-21 óráig, pénteken és szombaton 10-22 óráig tart nyitva.

A Medical Wellness Centrum 10-20 óráig tart nyitva.

 

furdo1_524.jpg

Foglaljon szobát időben! »

sz1.jpg

 

A szaunázás szerelmesei számára a korábbi kis kapacitású szauna helyett 150 fő együttes befogadására alkalmas komplex szaunavilág létesült, melyben tepidárium, gőzfürdők, infra- és finn szaunák, aromaszauna és kültéri ördögszauna várja a lazulni és felfrissülni vágyókat.

 

A szaunázás utáni pihenésről a 100 férőhelyes fedett szaunapihenő és a hangulatos szaunakertek gondoskodnak. sz2.jpg

A kültéri és beltéri hideg vizes merülőmedencéken túl Kneipp-medence, valamint kültéri és beltéri Jacuzzik teszik tökéletessé a szaunázás élményét.

 

Az új fejlesztések átadásával fürdőnk még inkább vendégbarátabbá vált. A megnyílt új bejárat segítségével vendégeink ugyanis egyszerűen kiválaszthatják, melyik fürdőrészt szeretnék igénybe venni.

 

sz3.jpgEnnek megfelelően a Szaunavilág is önállóan megközelíthető, mely vendégeink számára lehetővé teszi azt is, hogy csak szaunázzanak, a különböző jegyek kombinálásával pedig kedvezményesen juthatnak szélesebb körű szolgáltatásokhoz.

 

A Szaunavilág saját nyitvatartási idővel működik, így akár késő este is elugorhatnak Bükfürdőre, ha a különböző szaunakabinokban szeretnének ellazulni és kipihenni a munka fáradalmait.

 

A Büki Gyógyfürdő új Szaunavilágáról bővebben itt tájékozódhat.