Fekvése
A Perint és Gyöngyös patakok lapályán, a Gyöngyös-sík nyugati peremvidékén fekszik, ott, ahol a Kisalföld sík vidékét az Alpokalja dombos-hegyes tájai váltják fel. Tengerszint feletti magassága kb. 220 m, de mivel dombokra épült, a városon belül is jelentős szintkülönbségek vannak.
Nevének eredete
Nevét onnan kapta, hogy a városban szombati napokon tartották a hetivásárokat.
Német neve, Steinamanger jelentése: "kő a mezőn". A város nyugati határa magyarul Kő néven is ismert volt, ami a földrengésben és a népvándorlás viharában elpusztult római Savaria romjaira utal. Más magyarázat szerint a Steinamanger név jelentése "vár a piactéren".
A latin Savaria vagy Sabaria név a városon átfolyó Gyöngyös-patak ókori latin Sibaris nevéből származik, ami a patak német nevében (Zöbern) is fennmaradt. Eredete az indoeurópai seu (= nedv, vizes) szóra vezethető vissza.
Címere
A város címere, mely egy 1734-ből származó polgári könyv kezdőlapján szerepel, a Gyöngyöskapu a fal egy részét és a kapu fölött álló kis tornyot ábrázolja. A torony egyik oldalán egy csillag, a másikon a félhold áll. Ezt a címer alkalmazták már a város által kiállított régi pergamen okmányokon is.
Papi Szeminárium
A Templom téri barokk épületegyüttes 1780-ban elkészült darabja a Szeminárium, mely 1790-ben kezdte meg működését. Előtte itt működött a város első nyomdája. Az épület emeletén található az Egyházmegyei Könyvtár. A díszes termekben ma 80.000 kötetet őriznek. A gyűjtemény kiemelkedő darabjai a középkori kódexek és különleges ősnyomtatványok.
A könyvtár egész évben látogatható (az adott napokon) előzetes bejelentkezést követően.
Nyitva tartás: H-K: zárva; Szerda - Csütörtök: 9:00-16:00; Péntek: 9-13:00
Székesegyház
Szily János püspök építtette a lebontott vártemplom és várpalota helyén, római maradványokon Magyarország harmadik legnagyobb templomát, amely Hefele Menyhért fő műve. Alaprajza latin kereszt alakú, megnyújtott szentélyrésszel, rövid kereszthajószárnyakkal. Itt ismételte meg Kunc Adolf és Eötvös Loránd a Föld forgását bizonyító ingakísérletet. A II. világháborúban a várost ért bombatámadás során a Székesegyház súlyosan megsérült, a csodálatos mennyezeti freskóknak és oltárképeknek csak csekély hányadát sikerült megmenteni. A Székesegyház szakaszos restaurálása napjainkban is tart.
Nyitva tartás:
március 15. – szeptember 15.: Hétfő: zárva; Kedd – Péntek: 9:30-15:30; Szombat: 9:30-11:30; Vasárnap és ünnepnap: csak előzetes bejelentkezéssel!
Járdányi Paulovics István Romkert
Savaria maradványainak legnagyobb egybefüggő részletét a Romkert tárja a látogatók elé. A Romkertben végzett ásatások során 1-4. századi és középkori épületmaradványok kerültek a felszínre: császári palota, közfürdő, vámház, Mercurius-szentély, továbbá műhelyek, fazekas kemencék, római útmaradványok, mozaikfelületek és vár. Legértékesebb része a palotakomplexum. Hatalmas csarnokát egykor mozaikpadló takarta, mely mai töredékes állapotában is Pannónia legnagyobb egybefüggő mozaikfelülete. A 2001-ben megnyílt új állandó kiállítás az egykori fazekas negyedből és Savaria territóriumán előkerült fontosabb leleteket mutatja be.
Nyitva tartás: március 15. - november 30.: Kedd - Vasárnap: 9:00 – 17:00
Nyitva tartás: április 1. - november 30. Kedd - Vasárnap: 10:00-17:00
Püspöki Palota
Szombathely legszebb késő-barokk palotája a XVIII. század végén épült Hefele Menyhért tervei alapján, az egykori középkori vártemplom közelében. A földszinti boltozott kocsibejárójából díszes lépcsőház vezet a palota legszebb termébe, melynek belső terét Anton Maulbertsch falképei és mennyezetfreskói díszítik. 1991-ben II. János Pál pápa a palota erkélyéről mondott áldást a hívőkre.
Bejelentkezéssel, a Püspöki Hivatal engedélyével látogatható. Tel: +36-94/312-056
Szombathelyi Egyházmegyei Kincstára - Sala Terrena
A Püspöki Palota földszintjén látogatható a Sala Terrena, hazánk első múzeuma, ahol az egykori középkori várban, majd Szily János püspök által gyűjtött római korból származó feliratos kövek láthatók; a köveket valaha Mátyás király is megcsodálta. A terem falait Dorffmaister Savaria antik emlékeit megörökítő freskói díszítik.
Nyitva tartás: május 15. – szeptember 15.: Hétfő: zárva; Kedd – Péntek: 9:30-15:30; Szombat: 9:30-11:30; Vasárnap és ünnepnap: előzetes bejelentkezéssel!
Megyei Művelődési Központ Médium Galéria
A galéria csak időszaki kiállításokat mutat be a kortárs képző-, és iparművészet, fotóművészet, népi kézművesség témáiban.
Nyitva tartás: egész évben, h-p: 10.00-18.00
Tárlatvezetés hétköznap, egyeztetés esetén a kiállítástól függően.
Smidt Múzeum
A ház a középkori vár délkeleti bástyájára épült. Ezekre támaszkodnak a pince, illetve az alagsor boltívei. A múzeum alapítója Dr. Smidt Lajos kórházigazgató főorvos volt, aki magángyűjteményét Szombathelynek és a megyének ajándékozta 1968-ban.
Állandó kiállítás: Vas megyei régészeti leletek; Hadtörténeti gyűjtemény; Pénz- és érmegyűjtemény; Orvostörténeti kiállítás; Üvegművészeti kiállítás; Antik, és ritka könyvek kiállítása; Barokk, empire, és biedermeier lakberendezési gyűjtemény.
Nyitva tartás: Kedd - Vasárnap: 10.00-17.00
Magyar tárlatvezetés: 2000 forint, német/angol tárlatvezetés: 6000 forint.
Iseum
Szombathely talán legismertebb ókori építészeti emléke az Isis istennő tiszteletére épült szentély. A napjainkig tartó ásatások során fokozatosan bontakozott ki Isis istennő savariai szentély együttesének jelentős része, és kerültek elő azok a leletek, amelyek Pannonia ma ismert legfontosabb szakrális leletegyüttesét képezik.
Az Iseum 2011 nyarától ismét látogatható.
Nyitva tartás: naponta 10.00-17.00, Csütörtök: 10:00-19:00, Hétfő: zárva
Zsinagóga – Bartók terem
Ludwig Schöne tervezte keleti és romantikus elemek felhasználásával az egykori zsidótemplomot, mely 1975 óta hangversenyteremként működik. Mellette a II. világháborúban elhurcolt zsidók emlékműve látható.
A koncertekről érdeklődni a +36-94/313-747-es számon, munkanapokon 14:00-18:00 óráig lehet.
Szent Erzsébet-templom
1360-ban az itáliai Szienai János ferences rendtársaival együtt építette fel gótikus stílusban, az alapfalaiban még ma is meglévő csarnoktemplomot. Előtte a középkorban Remete Szent Antal tiszteletére emelt kórháztemplom állt itt, mellette ispotállyal. Az 1630-as években barokk stílusban építették át a templom hajóját, a szentély azonban megmaradt eredeti stílusában, mely napjainkig a város kiemelt gótikus emléke. Egyik mellékoltárán látható a fallal körülvett város legrégebbi képe is. Barokk berendezéséből említésre méltóak az oltárok és a szószék.
Tel.: +36-94/311-689
Szent Márton-templom és látogatóközpont
A hagyomány szerint a szent szülőháza fölé épített templom valójában a Kárpát-medence egyetlen, a IV. század óta folyamatosan használt kultuszépülete. Az egykori temetőkápolna helyén már a IX. században templomot emeltek.
A Szentély román kori és gótikus részleteket őriz. Az épület jelenlegi barokk formáját 1668-72 között nyerte el. A templom előtti kúton áll Rumi Rajki István szobra - Szent Márton megkereszteli édesanyját - emlékeztetve a város és leghíresebb szülöttjének kapcsolatára.
Tel.: +36-94/505-570
Jáki templom - 9798 Ják, Szabadnép u. 27
A község Európa-hírű műemléke a 13. században a település centrumában egy kiemelkedő dombon, késő-román stílusban épült Szent-György templom. A világi alapítású nemzetségi templomok legjelentősebb képviselőjét 1256-ban szentelte fel Omodé győri püspök. A templom két tornya közötti oromzat alatt látható a templom legdíszesebb része, a bélletes főkapu. Felette fülképen Krisztus és a 12 apostol szobra áll. A templom pompáját a festészet remekei is emelték, de ebből ma már csak a főszentélyben és a déli toronyaljban maradtak meg falképek, freskótöredékek.












Ennek megfelelően a Szaunavilág is önállóan megközelíthető, mely vendégeink számára lehetővé teszi azt is, hogy csak szaunázzanak, a különböző jegyek kombinálásával pedig kedvezményesen juthatnak szélesebb körű szolgáltatásokhoz.
