Érkezés

Távozás

Vendégek száma

FelnőttGyermek 

Szobák száma

HáromágyasKétágyas

EgyágyasApartman

Hotel bGyógyközpontÉtterem és BárWellness és SzépségHotel

Gyógyközpont

Bükfürdő kincse – a csodatévő víz

 

Kevés olyan víz felel meg a szabályozásnak, amely külsőleg és belsőleg egyaránt fogyasztható, és áldásos tevékenységét ilyen erősen és gyorsan fejti ki.

 

Bük gyógyvize meglepetést okozva tört fel 1957-ben, amikor kőolajat keresve a termálvíz utat találta magának 1282 méteres mélységből. A váratlan ajándék jelentőségét felmérve már 1962-ben fürdőt építettek a településen. 1965-ben nyilvánították gyógyvízzé, amely meghatározta további felhasználást. A ’70-es években lassan – fedett és több medence, szállodák, panziók és kempingek kiépülésével – nemzetközi hírű gyógyfürdő hellyé emelkedett. Az ország második legnagyobb gyógyfürdőjévé az 1992-ben átadott rekreációs park megnyitása tette.

 

A gyógyvizek királya

 

Mint minden gyógyító hatású termálvízben, a büki vízben is megtalálhatunk minden szükséges összetevőt – éppen csak többszörös mennyiségben. Kiemelkedő összetétele olyannyira egyedivé teszi, hogy nem csupán hazánkban, de Európában sem találni hozzá hasonlót. Magas ásványi anyag tartalma miatt koncentráltan hat szervezetünkre, fogyasztásával és a rá épülő fizikoterápiás kezelésekkel pedig  - ha nem orvosi véleményt idézünk – gyorsan és célirányosan fejti ki hatását.  

 

Gyógyászati központunkban fogászat, fizioterápiás rendelés, masszázs, iszappakolás, tangentorkád, terápia mágnes, elektroterápia, terápiás ultrahang, gyógypakolás kezelések működnek.

 

Fizikoterápiás kezeléseinkről itt tájékozódhat.

 

Magyarország gyógyvizeinek összehasonlítása:

 

viz_osszeh.jpg

 


Magyarországon a gyógyvíz elnevezés használatát törvény szabályozza és az OGYFI engedélyezi. A 74/1999. (XII. 25.) EüM rendelet 2. számú melléklet II. pontja szerint:

"1, Gyógyvíz az olyan természetes ásványvíz, amelynek bizonyított gyógyhatása van.

2. A gyógyvíz elnevezés használatának engedélyezése szempontjából

a) külsőleg történő (fürdővízkénti) felhasználásban gyógyvíz az a víz, amely

megfelel a külsőleg történő felhasználású ásványvíz követelményeinek, továbbá
a természetes ásványi anyagok (kőzetek) vízzel történő kilúgozása során keletkező,
oldott ásványianyag-tartalma, kémiai jellege állandó, egészségkárosító anyagokat nem tartalmaz,

b) belsőleg történő (ivási, palackozási, inhalálási célú) felhasználásban gyógyvíz az a víz, amely

   ba) megfelel az ásványvíz követelményeinek, és
   bb) fogyasztási előírások betartása mellett iható vagy inhalálásra alkalmas, és
   bc) ilyen felhasználásban bizonyított gyógyhatása van. ..."

Foglaljon szobát időben! »

sz1.jpg

 

A szaunázás szerelmesei számára a korábbi kis kapacitású szauna helyett 150 fő együttes befogadására alkalmas komplex szaunavilág létesült, melyben tepidárium, gőzfürdők, infra- és finn szaunák, aromaszauna és kültéri ördögszauna várja a lazulni és felfrissülni vágyókat.

 

A szaunázás utáni pihenésről a 100 férőhelyes fedett szaunapihenő és a hangulatos szaunakertek gondoskodnak. sz2.jpg

A kültéri és beltéri hideg vizes merülőmedencéken túl Kneipp-medence, valamint kültéri és beltéri Jacuzzik teszik tökéletessé a szaunázás élményét.

 

Az új fejlesztések átadásával fürdőnk még inkább vendégbarátabbá vált. A megnyílt új bejárat segítségével vendégeink ugyanis egyszerűen kiválaszthatják, melyik fürdőrészt szeretnék igénybe venni.

 

sz3.jpgEnnek megfelelően a Szaunavilág is önállóan megközelíthető, mely vendégeink számára lehetővé teszi azt is, hogy csak szaunázzanak, a különböző jegyek kombinálásával pedig kedvezményesen juthatnak szélesebb körű szolgáltatásokhoz.

 

A Szaunavilág saját nyitvatartási idővel működik, így akár késő este is elugorhatnak Bükfürdőre, ha a különböző szaunakabinokban szeretnének ellazulni és kipihenni a munka fáradalmait.

 

A Büki Gyógyfürdő új Szaunavilágáról bővebben itt tájékozódhat.